2011. május 13., péntek

ugrókötél

A hétvége most itthon töltöm családi körben. Össze kell szednem még a tanulnivalót államvizsgára.
A héten elég laza volt az edzés. Inkább úgy fogalmaznék, hogy szinte semmi. A jó hír viszont, hogy végeztem a szakmai gyakorlattal így ezentúl a tanulás mellett úgy osztom be az időm ahogy én akarom. Szerintem megint az a napi egy óra lesz a nap fénypontja amikor kitornázom/kifutom magam.

Itthon megtaláltam a régi ugróköteleimet. A jó hír, hogy kettőből egy használható volt, a másikat kinőttem. Bele is vetettem magam a dologba rövid bemelegítés után. 3x300, mindegyik kb 2:40-2:50 körül volt, attól függ hányszor akadtam fel. Váltott lábbal csináltam mindet. A végére csináltam egy 500-as kört is, de már nem emlékszem mennyi idő alatt, de valahogy hasonló volt a tempó, mint az előzőeknél.
A vége persze az lett, hogy mivel régi volt a kötél és nem is az a hagyományos fajta (még az egyik volt osztálytársamtól kaptam egy versenykötelet amin műanyag hosszú gyöngyök vannak) elszakadt a fogójánál. Gyors telefonnal megoldottam a problémát, mert anyuék épp vásárolni voltak. Segített rajtam a Tesco. Még nem próbáltam ki, várom hogy kirúgja magát.
A végére csináltam 10 négyütemű fekvőtámaszt (karhajlítással).

5 megjegyzés:

  1. Én Vateráról rendeltem a hetekben...még csak próbálgattam, de én páros lábbal, de 30 körül megakadtam és nagyon fárasztó...ááá...

    VálaszTörlés
  2. szia!
    idetévedtem hozzád, tetszik az, amiről írsz. csak a betűtípust nagyon nehezen tudom olvasni, és ez meggátol abban, hogy visszaolvassalak! nem tudom, hogy ez másnál is felmerült-e...én nagyon örülnék, ha egy picit változtatnál a betűtípuson. előre is köszönöm:)

    VálaszTörlés
  3. Szia Nona!
    Ha csak ezen múlik akkor keresek más betűtípust. Eddig még más nem jelezte, de megoldom. :)

    VálaszTörlés
  4. 3x300? Utána meg még 500?:D Ejha, azt hiszem felköthetem a gatyámat..:D

    VálaszTörlés
  5. köszi szépen, így sokkal jobb:)))

    VálaszTörlés