2011. október 31., hétfő

Na ebből elég!

Már nagyon elegem volt abból, hogy az utóbbi hetekben semmire nem maradt időm a munka mellett, ha pedig volt is, annyira fáradt voltam, hogy az esti vacsi után már semmihez nem volt erőm. Múlthét hétfőn viszont betelt a pohár. Annyira rosszul indult a hetet, hogy se szó se beszéd vacsi helyett amint hazaértem elmentem futni. 8 km-t futottam 2 részre osztva. El sem tudom mondani mennyivel jobban éreztem magam a héten. Ez volt ugye hétfőn.
Nyíregyházával eddig csak annyi a bajom futás terén, hogy még nem találtam meg a megfelelő útvonalat, ahol esetleg sötétben is biztonsággal lehet futni. A városban nem lenne rossz csak tele van lámpával, meg kereszteződéssel és kicsit viccesen nézek ki mikor a zebránál ugrálok. Mert ugyi megállni nem lehet.
Akkora lendületet kaptam, hogy csütörtökön célba vettem a körutat. A végeredmény kb. 10 km 54 perc alatt. Kicsit féltem, hogy pénteken nem fogok tudni lekászálódni a 4. emeletről, de nem volt olyan gáz.
Nagyon össze kellene szednem magam. A nagy hajtás miatt, nulla mozgás mellett fogytam 3 kilót, aminek nem igazán örülök.
Nagyon el kellene kezdenem egy kis izmot felszedni, mert így nem igazán érzem jól magam.

Zene, zene, zene!