2012. március 27., kedd

nivea fitness tour 2012

Mostanában nem vagyok valami kreatív formában a bejegyzések terén. Pedig mozogni mozogtam az elmúlt héten és mint a cím is jelzi hétvégén is. A bejegyzések ennek ellenére egy kicsit elmaradoztak. 
Visszatérve az elmúlt hétre. 2 spinninget nyomtam végig, és egész jól megy, nagyon gyorsan fejleszti az állóképességet, éppen ezért szerintem április hónapra egy bérletre befizetek.
Vasárnap kicsit fáradtan a koránkelés és az óra átállítás miatt, de húgommal belevágtunk a nivea sportnapba Miskolcon. Sajnos Debrecenbe nem tudok elmenni, mert hét közben lesz ráadásul délután és ugye a munka az munka. A miskolci program összetétele más mint a debreceni. Itt több, de valamivel rövidebb edzésen vehettünk részt.
Nem mondom, hogy minden programot nekem találtak ki (gondolok itt a szokásos zumbára, vagy dance aerobikra), de azért mindig akad olyan is amihez széles mosollyal állok oda.

Amit nagyon vártam természetesen az Béres Alexandra órája volt. Imádom, nem tudok mást mondani. Ennyire kedves nőt ritkán lát az ember. Az órája nem unalmas, mindenek előtt követhető és remekül átmozgat. Persze ez csak az én privát véleményem. 
Idén is felhúztam a kangoo cipőt és végigpattogtam egy órát, egyszer egyszer belefér, de az ilyen rendezvényeken kívül egyenlőre nem tervezem hogy gyakrabban látogatnám ezeket az edzéseket. 
Itt is volt kick box aerobik. Mit tudjátok nálam ez szinte mindig nyerő. A Czanik Balázs féle capoeira aerobik nem volt rossz, de nem is tudnék róla semmi kiemelkedőt mondani. Belevágtam még egy erősítő órába amit Kállai Timi tartott. Mondanom sem kell küzdöttem rendesen, főleg hogy ekkor már túl voltam néhány pörgős órán. 
Nem maradtunk a rendezvény végéig, de azt hiszem bőven teljesítettük a kitűzött célt. Aki teheti mindenképp látogasson el valamelyik rendezvényre, nem mellékesen ingyenes az egész csak regisztrálni kell és még egy kis ajándékcsomagot is kapunk


Ma ugye spinning volt és holnapra is be van tervezve. Egy kicsit elmaradtam az erősítő edzésekkel, de amint rendszert tudok vinni az életembe összeállítok egy normális heti edzéstervet.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése